A szépséges teavidék…
Már régóta érlelődik ez a poszt, hát legyen. Mert sose értettem, hogy miért nincs semmi, de semmi teakultúra Magyarországon! Tea filter, műcitromlé, híg löttyök sziruposra cukrozva, aztán ennyi! Igen, tudom, nem vagyunk mi britek, de a fene vigye el, kávézni bezzeg meg tudtunk tanulni! Következzék hát két részes posztom, az első a tea termesztéséről, a második arról, hogyan készítsd el az italt. A cikk ezúttal nem vicces, de hasznos. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Akarod tudni, hogy lehet egyetlen adag desszerttel egy csomó helyen villogni? Egészen pontosan öt helyen?! Hát így.
Az úgy volt, hogy Ildi elment a Mezzo Kuzin-ból, ahol néha tanítok és Rebivel kitaláltuk, hogy sütök neki valamit az utolsó napon. Financier mini cupcake-re gondoltam krémsajt bevonattal, mert Édesem barátnőm készített a múltkor a Konyhakiállításra és nagyon bejött. Szóval Ildiék boldogan benyomtak párat, és én bölcsen jó sokat csináltam, mert estére áthívtam Tomit és Cintit, gondoltam akkor már egyenek belőle ők is. Aztán megbeszéltem Roniékkal, hogy utána a DiVinoban találkozunk és viszek nekik, bár azt nem pontosan láttam, hogy is lesz majd az, amikor kis műanyag dobozból nekiállunk cupcake-ezni a trendi borbárban. Ha már úgyis mentem, ígértem néhány darabot Szonjának, aki azt mondta szintén lenn lesz, és úgy alakult, hogy Csabi is kért volna, aki egy citromos üdítőt ajánlott fel barterba. Tominak persze hiába mondtam, hogy ne azért ne egyen 6 darabot, mert sajnálom tőle, hanem mert rosszul lesz. Azért ő megette. Rosszul is lett. Pedig én szóltam. Roniékkal inkább dvd-ztünk, úgyhogy nekik lakásra vittem a desszertből, Szonja pedig kihagyta a DiVinot ezért aztán én is. Ha hiszed, ha nem, a süteményből még másnapra is maradt a családi ebédhez! Aztán, (lassan Kisgömböc sztorivá növi ki magát a posztom, nem??? :-) megmentettem 4 darabot, amit mégis csak Szonja evett meg, akihez felmentem a következő délután egy bambira. Végül tehát csak Csabi járt rosszul, mert mindenki degeszre sütizte magát, ő pedig bánatában fröccsözhetett éhgyomorra… Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Az úgy volt, hogy Feriről cikket írtak a világ legrangosabb reklámszaklapjában. Büszkén át is küldte nekem az anyagot, és igen, igen, tudom, hogy azt kellett volna mondanom, el vagyok ájulva, amiért szakmailag ilyen sokra vitte, de persze mi volt az én igazi, szőke nős reakcióm? Kiszúrtam azt a részt, hogy: “According to my girlfriend I’m not romantic enough.” Aztán hozzátettem: “Ferikém, milyen szexi képet csináltak ezek rólad!”. Ennyi. Szegény rögtön bánatos lett, hogy ilyen hülye barátai vannak, így kompenzálás gyanánt gondoltam némi készétellel vigasztalom. Meg is hívtam barátnőstől és akkor már Andrást is, akiről már sokat olvashattál, akivel amúgy sem a gasztronómia iránti szeretet köt minket össze, és akitől TÉNYLEG csak annyit kértem, szóljon ha jön, mert úgy vásárolok. Nem szólt. De azért beállított. Hozta az egész családot. Akiket imádok. Ha azonban három főre főzök és hatan vagyunk azt kimondottan nem. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Időnként megszánom a családot és lenyomok a torkukon valamit, ami ehető. Mert mindig hallgatom, hogy bezzeg mások meg híznak a főztömön. Hát gondoltam, azon ne múljék, most hízzanak akkor ők. Az úgy volt, hogy Méri mamánál gyűltünk bárányozni és tudtam, virágot úgyis kap majd ettől attól, nekem meg lesz egy csomó tojássárgám mert a fehérje kell a macaronhoz, és akkor most mit csináljak. Adta magát, hogy legyen a sárgákból sodó és akkor már ki kellene találni valamit, ami megy hozzá. Kiindultam egy mezei aranygaluskából, aztán lett belőle rózsatorta vagy darázsfészek, vagy mit tudom én, hogy hívják, de megtöltöttem a kelt tésztát, feltekertem felvagdostam, és a csinos kis csigáimat beleerőltettem egy 26 cm-s tortaformába. A „klasszise” diós tölteléket pedig becseréltem egy pekán diós- juharszirupos-vajas kombóra. Az eredmény azt hiszem jó lett, mert tálalás után néhány perccel már töküres volt a tálca. Ja! És hagy áruljam el a kis újításom! Fogalmam nem volt, miben szállíthatnám a sodóm, míg rá nem jöttem, hogy vissza lehet ám tölteni a tejes dobozba, aminek csavaros teteje van. Hát így. Lehet engem utánozni! ;-) Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Az úgy volt, hogy előző este megint szétcsaptuk magunkat. Hajnalban értünk haza és másnap mindenkinek itt is fájt, meg ott is, így elhatároztuk, hogy lite-osra vesszük a szombatot, és tivornya helyett inkább sütünk valamit húsvétra. Kalácsot mármint. Fonottat. Tomi rögtön mondta, ő is kér, és hogy micsoda parti vagyok, mekkora mákja lesz annak, aki majd egyszer elvesz feleségül. Igazából akár ő is felszedhetne. Tette hozzá legalábbis vigyorogva. Na jó. Tominál, ez nagyjából, magyarra fordítva annyit jelent, hogy HA 45 kg lennék, 180 centi, 10 évvel fiatalabb annál, ami most vagyok és barna hajam helyett hosszú, aranyszínűre festett loboncot hordanék, valamint bepisilnék a gyönyörűségtől, hogyha menő autóval jönnének értem a randira, ÉÉÉÉS úgy tudnék főzni, ahogy tudok, hát akkor simán lehetne, hogy bepróbálkozna nálam. Hát… nem is tudom… Szerintetek lesz ebből lagzi??? :-)
A lényeg az, hogy neki is álltunk a kelesztésnek, dagasztásnak, gyúrásnak. Valahol láttam, milyen „kis cuki” nyulakat lehet csinálni kelt tésztából, és úgy gondoltam nincs annál bájosabb, mint amikor az ünnepi asztalon ilyenek ugrabugrálnak teljes kalácsos mivoltukban, így csináltam párat én is. Most minek szépítsem az ügyet? Nagy mázli, hogy csak hármat sütöttem kísérletképpen, mert a végeredmény leginkább néhány, már oszlásnak induló, ám eredetileg is génhibás földönkívülire hasonlított! Úgy döntöttünk tehát, hogy a maradékot old school stílusban megfonjuk, mert abból baj nem lehet. Aztán naná, hogy nekiálltunk felzabálni a még forró kelt tésztát magában, libamájjal, lekvárral, hogy utólag bambán meredjünk a plafonra, gyomrunkban a gyilkos módon tovább kelő kaláccsal és az elhatározással, hogy ebben az életben már soha többé nem eszünk semmit. Persze Tomi is megkapta a beígért süteményt, én pedig cserébe egy egyáltalán nem félelmetes küllemű csokinyulat, így a nap végén mindenki boldog volt. Ja, és a hajam még másnap is fűszeres sütemény illatot árasztott. Imádtam! Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Amikor utoljára pizzát sütöttem, épp rettenetes szerelmi bánatom volt. Ahogy az az ilyen esetekben lenni szokott, halni készültem, ám amikor tényleg kezdtem idegesítő lenni, a barátok kicsavarták a kezemből a zsilettpengét, kötelet, doboz altatót és 9 mm-es magnumot, hogy helyette elém toljanak némi lisztet és élesztőt gondolván, avval legalább elleszek egy darabig és ideiglenesen abbahagyom a rinyaminyálást. Akkor jöttek rá, hogy tényleg komoly baj lehet, amikor a szakszerűen elkészített tészta életemben először (és őszintén remélem, hogy utoljára!) nem kelt meg.
Nu. Azóta rengeteg idő telet el, szerelmi bánat rég sehol, és a tavasz is szemérmetlen vehemenciával tombol, így gondoltam összehívok fűfavirágot és csapok egy jó kis vasárnap esti pizza partyt. Mint azt már a múltkor is írtam, utálom a vasárnap estét, amit úgy a legjobb átvészelni, ha feldobjuk valamivel, ami feledteti velünk a közelgő hétfő nyomasztó gondolatát. Át is hívtam gyorsan Ronit, Danit, Ottit, Petit, Timit, Balázst, Fernit, Szandit, Dettit és ráadásnak jött egy rettentően bájos ám annál energikusabb hároméves. Többen kérdezték, mit hozzanak. Mondtam, szeretem a vágott virágot. Naná, hogy egyik fiú sem értette a lássuk be, nem túl homályos célzást!!! Most tényleg! El tudnád nekem mondani, mi a fene baja van „ezeknek” a virágvásárlással???
Te jó ég, megint elszaladt egy év! A ténnyel akkor szembesültem, amikor kiderült, hogy ismét esedékessé vált szokásos pre-húsvéti tojásfestő bulink a csajokkal. A tavalyi jól sikerült, és az előző 10 is, úgyhogy lehetett sejteni, hogy ez idén sem lesz másként. A tojásfestés ugyanis csak szánalmas álca a részünkről a hard core pezsgőzéshez és mértéktelen evéshez. Ha meg már mindenki túl van a szalonspiccen, jöhetnek a tojások, és ilyenkor hidd el, meglehetősen vad dolgok születnek!!!
A pezsgőzést délelőtt 11-kor kezdtük, ami lássuk be, határozottan dekadens dolog! A bulira mindenkinek kötelező vinni ezt-azt én meg már megint valami élesztősre kattantam rá, naná, ami sosem 2 perc, ellenben nem is lehet előre megcsinálni. Kelhettem hát hajnalban, úgy kell nekem, miért nem a Daubnerból vittem valami vackot! Egy kattintás ide a folytatáshoz….
snidlingvirág
Nyakunkon a tavasz, egy ponton tényleg azt hittem sose lesz ilyen, mégis kibekkeltük! Kicsit ugyan még fagyosak az éjszakák, de már érezni, hogy közeledik az élet napos oldala, és vele a gyönyörűséges, finom és illatos fűszernövény szezon! Imádom a fűszernövényeimet, fantasztikusan festenek mini erkélyemen és amúgy sincs annál csodásabb, mint amikor a frissen készült ételre rádobálok egy marékkal a „saját termésből”!
Nos, mielőtt elkezdenél kifogásokat keresni, előre szólok, hogy ha van a lakásodban ablak, márpedig kicsi az esélye, hogy nincs, igenis TUDSZ fűszernövényeket nevelni te is! Hány embertől hallottam már, hogy ő bizony megpróbálta, kis cuki zöld növényei mégis hullottak, mint a legyek. Hát, én nem hiszek abban, hogy mindig a legjobbak mennek el legelőször így leírok néhány szabályt, és ha ezeket betartod, akkor szinte egész évben elfejtheted a szárított vagy fagyasztott fűszereket.
Mondjuk, azokat amúgy is elfelejthetnéd…
Az úgy volt, hogy a minap Roni vasárnapi mozit szervezett. Szeretem a vasárnapi mozit, mert attól, hogy vége a pihenőnapoknak mindig letargiába esem, és erre remek gyógyír, ha adunk hétvégének valami kreatív befejezést. Ez a mostani pedig különösen jól sikerült! Roni elhívta csomó barátját, akikkel a következőképpen ismerkedtem meg: Az egyikhez hozzávágtam a télikabátját. Inkább ne kérdezd a részleteket, jó???!!! ;-) A másikat rávettem, hogy Berki a Békás poharat vegyen nekem ajándékba, pedig nem volt egy Breki a Békás fazon, nekem elhiheted! A harmadik mellettem ült a film alatt, és miközben mindannyian szájtátva bámultuk a lenyűgözően jóképű és valami miatt épp szomorú Robert Downey Jr.-t, a lány fittyet hányva a jómodornak és a teli mozi teremnek, teljes hangerővel rákiabált: – Ne bánkódj a nő miatt Robert, itt vagyunk neked mi!!!
Most csodálkozol, hogy mindegyiket azon mód megkedveltem???? Nem tudom, te hogy vagy vele, de ilyen esetekben általában rám tör az ellenállhatatlan bérzingelhetnék, így javasoltam Kedves Új Ismerőseimnek, hogy a soron következő vasárnap estét ne avval töltsük, hogy idegeneket hajigálunk popcorn-nal a moziban, na nem mintha az nem lenne szórakoztató tevékenység, hanem jöjjenek kéglire, adok nekik valami könnyű vacsorát. Egy kattintás ide a folytatáshoz….
Most akkor van két lehetőséged. Vagy veszel tíz deka füstölt lazacot ezerkettőért, vagy ha nem ragaszkodsz nagyon a füstölt ízhez, készítesz gravlaxot ennél jóval olcsóbban, és az legalább nem csak a fél fogadra lesz elég. Na, nem mintha spórolni akarnék neked, halból ugyanis kizárólag prémium kategóriát szabad vásárolni, ami sosem olcsó, ha nyers ételt készítesz belőle meg pláne, így az „osankorateszkó” hiperek halpultjának akciós termékei alapból kiesnek.
A gravlax nagy kedvenc a skandináv országokban, igaz arrafele amúgy se nagyon van a rénszarvason és a halon kívül más ehető. Ne tévesszen meg, hogy halat eszel, a lazac ugyanis egyáltalán nem fogyókúrás, nem véletlenül szokták a tenger szalonnájaként definiálni, jó hír azonban, hogy a benne lévő zsírok „jó zsírok”, azaz élettani szempontból egészségesek. Kanga se véletlenül tömte csukamáj olajjal Zsebibabát. Most már legalább tudod.
Egy kattintás ide a folytatáshoz….
